T.NAGY TAMÁS ---->
SAJTBOLT - MILKA TEHÉN KEDVES BARÁTAIM, VAN ÚGY, HOGY A SZERELMEKET IS EL KELL ENGEDNI, ÍGY VAGYOK ÉN MOST A SAJTÜZLETTEL. A SAJTÜZLET 2012 ÁPRILISÁBAN NAGYKORÚ LETT VOLNA, DE AZ ÉLET ÚGY HOZTA, HOGY ÖRÖKRE MEGMARAD EGY SZERETETT GYEREKNEK. SZÉP VOLT, ÉLVEZTEM, ÉS HA MINDENNEK ELÔTTE LENNÉK, ÚJRA FELNEVELNÉM ... Január elseje óta már nem fogad vásárlókat a Sajtüzlet, bezárta kapuit. A Gerlóczy Kávéház lesz a jövôben a gyámja a sajtoknak, és azok az éttermek és partnerek, akiknek a bizalmát kivívtuk. Kôbányára költözik a kereskedés,és mindazt, ami értéket képvisel a számunkra, oda fogjuk átmenteni. Alakulóban van, épül, de még sok a feladat. Van, aki már tudja, de ôk is megkérdezték az okát a döntésnek, amit megválaszolni nem egyszerû. Mint ahogyan a Facebook oldalunkon is olvasható, a Gerlóczy Újságban szoktam a gondolataimat közölni. Most is megtettem, de a történet nem túl vidám. Ha valaki mégis kíváncsi lenne az okokra, azok kedvéért már most itt közzéteszem a gondolataimat. Tesszük a dolgunkat tovább, ugyan minden változik, de ma is csak azt mondhatom, mint annyiszor: A sajt nem más, mint tej, só, oltóanyag és egy kis poézis. Bárhol is találna bennünket a jövô. Egy pohár víz fölé hajolva Bartos Tibor gondolatai jutottak eszembe, amikor az Áldás álruhában sorait felidézve megvilágosodtam. Ez a Tibor egy gógyis fickó, zöldnek álcázott közgazdász, aki idejében kifürkészte a helyiséggazdálkodás piaci folyamatait, és elmélkedését így foglalta össze: a víz, amíg a csapot eresztem, tiszta, aztán megiszom vagy mosdok, mosogatok benne, mosok vele, vagy csak folyatom bolondul, mindjárt szennyvíz. Úgy kell bánnom vele, mint az árvízzel. Elvezényelni, el innét, sose lássam. Holott ha én szennyvizet vásárolnék és tartanék bankban, ahol a pénzt is mossák, és mosatnám addig, amíg el nem jön az országos aszály - menetrendszerûen, mint újabban mondják, akár az árvíz akkor áruba bocsáthatnám. És ha csakugyan a bankban tiszta lett a víz, akkor mindazok, akik eddig hülyének néztek, azok most, ha a banki ivóvizemet olcsóbban mérem a vízmûveknél, azt mondanák, mégis rafinált gyerek ez. Most már csak bankot kell keresnem a víznek. Nem vésztározót. Abban az aszályt kell tárolni, az a vész. Az én bankomban, lápban, nád közt, csendes vízfolyásban évhosszat tisztuljon az a víz. A belvárosban sok víz folyik a vésztározóba, egyre kevesebben vannak, akik a nád közé folyatják a vizet. A vésztározókat lelakatolták, berácsozták, aszály van bennük. Helyiséggazdálkodnak velük. Nem hülyék, keresik a bankot a víznek, hogy aztán majd áruba bocsássák. Az eszmefuttatás ezen pontján, itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba. Helyiséggazdálkodást említettem az imént, pedig kiüresedett üzleteket kellett volna mondanom. Tûnôdöm, hogy ezen szegletét a fôvárosnak (a földrajzi közepe Kôbányán van), mikor öntötte el az szennyvíz. A hetvenes évek, majd még a nyolcvanas évek derekán errefelé nyugati szelek fújtak. Butik volt a szél neve. Ami a hozamot illeti, orkánerejû volt. Nem az orkándzsekire gondolok, hanem arra az üzleti haszonra, ami a brifkóban landolt.
A kasszagép akkoriban ismeretlen fogalom volt. Bemondásra könyvelték a forgalmat. Aztán a dolgok megváltoztak. Kecskére bíztuk a káposztát. Közfelkiáltással. A nép nevében! A nép beköltözött a hivatalba, szerintem, inkább a bevándorlási hivatalba, hogy a helyére tegye a dolgokat. Szavaztak. ---Lebetonozták az utcákat, ízléses tiltások kerültek a közterületre, táblák, parkolóórák, sorompók. Védeni kell a vésztározókat. Fekete ruhások vigyázzák. A fekete szín olyan barátságos. A gátak védik a veszedelmet, de kiszorítják a tiszta vizet, mint azt Bartos mondja, akik kiszorítják, keresik a bankot a víznek, hogy aztán majd áruba bocsássák. Hogy bejön-e a számítás, nem tudom? Csüggedve szemlélem az elmúlást, a kiüresedett boltokat, miközben keresem a sokadalmat, a korábbi nyüzsgést. Némi vigasz a bizalom, ami a Gerlóczy teraszán a napsütésben kiviláglik. Én ezt erônek tekintem, reménynek, ha úgy tetszik, mert abban is egyetértek Bartossal, hogy a Milka tehénnek zöld legelô kell, a disznónak fertô, víz ehhez is, ahhoz is. Téli takarmányhoz, kaszálókhoz, tengerihez, pillangósokhoz, de még a moslékhoz is: víz. Ha szennyünket magunk alá eresztjük, egyenesen az ivóvíz-bázisba, akkor bizony elôbb-utóbb fel kell hoznunk tisztításra még a talajvizet meg a rétegvizeket is, hogy embernek-állatnak iható legyen. Mert hallottunk ugyan az ár napjaiban helikopteres kristályvíz-akcióról Beregben, de hogy a teheneket Perrier-vel itatták volna, arról nem. Hát akkor mivel? Ezen tûnôdöm majd az elkövetkezôkben, errôl beszélgetés most nem lesz. A vizes poharat félreteszem, pezsgôt töltök a poharamba, átállítom magam ünnepi üzemmódba. Keresek valakit társaságnak, átülök egy másik asztalhoz. Itt, a nádasban, ahol „tisztítom a vizet”, egyszerûbben fogalmazva üzletelek, szívesen társalgok, kiváltképp ha pezsgô van a pohárban. A pezsgô nem pia, a pezsgô: életforma, különösen, ha nem szereti az ember. Sokkal többen isszák, mint ahányan szeretik, talán mert erre is igaz az a morális abszurd, hogy a rossz szándéknak lehet jó a következménye. De még mindig nem értem. Miért olyan könnyû hagyni, hogy a személyes ambíció, a büszkeség és az uralomvágy legyen a cselekedeteink mozgatórugója. Hogyan ismerheti fel az ember önmagában, ha ilyesmi hajtja? Van rá válaszom. Mondjuk az a valaki kinéz a Gerlóczy Kávéház ablakán, és észreveszi, hogy sok a rács és a lakat a szomszédos üzleteken. A zsebébe nyúl, és ha talál egy kulcsot, ami nem az övé, elkezdi keresni a jogos tulajdonosát. Teszi ezt, mert felismeri, hogy fel kell hozni tisztításra a talajvizet, hogy az embernek-állatnak iható legyen. Bölcsesség kell elfogadni azt, hogy a bab is hús, csupán csak akarat kérdése, de higgyétek el nekem, nagy baj lesz abból, ha kiderül, hogy nem minden tehén lila.